Augusztus vége van, elkezdődött a szarvasbőgés. A szarvasbőgés a vadászatilag nagyvadnak minősülő, párosujjú patások rendjébe és kérődzők alrendjébe tartozó gímszarvas (Cervus elaphus hippelaphus) üzekedési vagyis párzási időszaka, ami már hidegebb augusztus végeken elkezdődhet és eltarthat egészen október közepéig, de általában szeptember elejétől szeptember közepe-végéig tart.
Mivel a rőtvad, vagyis a gímszarvas, ugyanúgy mint az európai őz, leginkább alkonyatkor és hajnalban aktív, és a gímszarvas bika különösen nem kedveli a meleg, forró időjárást, így csak a hűvös estéken és a hideg reggeleken lesz megfigyelhető, illetve hallható ez a fenséges jelenség, amely órák, valljuk be, nem igazán teszik elérhetővé a szarvasbőgést az egyszeri kiránduló számára.
Szarvasbőgéskor a gímszarvas bikák hormonoktól túlfűtve hallatják jellegzetes mély bőgésre emlékeztető csont remegtető hangjukat, melynek hangosságával erejüket és gyakoriságával kitartásukat jelzik a többi bika felé, ami után megküzdenek egymással egy-egy csapat gímszarvas ünő megszerzéséért. Ez a hárem állhat akár 20 ünőből is, akiket a győztes domináns bika próbál egybetartani és akiket őriz a többi konkurenciától a párzási időszak végéig, ami után elválnak egymástól egészen a következő év őszéig, amikor is, ha továbbra is olyan erős és sikeres a bika, mint előző évben, akkor újra összejöhet egy ünő háremmel. Mivel a bikák ilyenkor a tesztoszterontól vakon teljesen figyelmetlenek az ember felé és könnyen levadászhatóak, valójában a figyelmes háremeik őrzik őket ebben az időszakban.
Az Erdő legyen veled!
